Kapu Tibor és Csernyi Gyula kutatóűrhajósokkal, HUNOR-kutatókkal és soproniakkal
Helyszín: Liszt Központ
Partner: HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet
A belépés díjtalan, de regisztráció szükséges: ehb@prokultura.hu
A beszélgetésre meghívót kapnak: Ferenc Orsolya űrkutató, miniszteri biztos, Kapu Tibor kutatóűrhajós, Cserényi Gyula kutatóűrhajós, a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet megbízott igazgatója Dr. Kovács István János, Dr. Vincze Miklós fizikus, Dr. Szarka László korábbi főigazgató, Kiss József színházigazgató, Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora
Köszöntő:
- Kóczán Péter, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. (a színház működtetője) ügyvezetője
- Ferenc Orsolya, űrkutató, miniszteri biztos
A beszélgetés témája:
- saját határaink átlépése, mit kell tenni azért, hogy az álmaink megvalósuljanak
- milyen határokat kellett átlépnie Kapu Tibornak és Cserényi Gyulának ahhoz, hogy részt vegyenek a programban
- milyen kutatásokat végzett, miért fontos Kapu Tibor útja a tudomány szempontjából
- milyen szerepe van a soproni intézetnek és az egyetemnek a kutatásban
- A határtalanság évada – milyen határokat lépnek át a szereplők a Soproni Petőfi Színház következő évadában
Moderátor: Huszár Judit szerkesztőségvezető, újságíró