Juhar nyuszi esete a szentjánosbogárral
Sziasztok!
Blanka vagyok, a Tündérkirályi Pár krónikása. Ugye nem felejtettétek el, hogy röpke egy hét múlva találkozunk a Tündérfesztiválon? Azért néhányan már egy héttel előbb előjöttünk a Tündérdombok közül, hogy vidámságot vigyünk azoknak a gyerekeknek, akik valamiért a kórházban vannak. Itt meséltem el először Juhar nyuszi esetét a szentjánosbogárral, de szeretném, hogy ti is hallhassátok.
Nemrég örökbe fogadtam egy nyuszit. Nem igazit, hanem egyet a mesebeliek közül. Sokat gondolkoztam, hogyan is nevezhetném, mikor az egyik napon megsúgta, hogy ő bizony Juhar szeretne lenni. Azért, mert az az ő kedvenc fája. Az én kedvencem ugyan a hársfa, de beleegyeztem, és azóta Juhar nyuszi velem lakik.
Néha belemászik a táskámba, és velem tart a Tündérkönyvtárba. Így történhetett, hogy meghallotta, hogy jövünk a gyerekekhez látogatóba. Juhar nagyon megörült, mert szereti a gyerekeket, de nem volt benne biztos, hogy eljöhet-e velünk.
Sokat törte a fejét, hogy mit tehetne, végül megtalálta a megoldást. Ha ő is kapna szárnyakat, és úgy festene, mint egy tündér, biztos magunkkal vinnénk. Így hát egy napon, mialatt én a krónikákat bújtam, ő elindult hazulról szárnyat keresni.
Elsőként a mezőre vitte az útja, ahol rengeteg bogár élt. Egy rendkívülien hosszú fűszál tetején meg is látta a katicát.
- Szia katica!
A bogárka körülnézett, de nem látott senkit olyan magasról, így Juhar az egyik fülével integetett, miközben szólongatta.
- Itt lenn! Katica, itt vagyok!
- Óóó, szia nyuszi! Hát te meg mit csinálsz erre felé?
- Juhar a becses nevem, és a tündérek között élek. Éppen azért keresek, azért kutatok, mert szárnyakra lenne szükségem, hogy én is elmehessek a gyerekekhez.
- Szárnyakra? De hát ezek az enyémek! Látod? Hét pötty is van rajtuk! Ezért vagyok én a hétpettyes katicabogár. Ha elviszed a szárnyaimat, ki fogja tudni, hogy ki is vagyok én?
Juhar kicsit elszomorodott, de látta, hogy a katicának igaza van. Az ő szárnyait nem viheti el. Elköszönt hát a katicától és ment tovább.
Addig ment tovább, míg elérte az erdőszéli bokrokat. Itt nagy sivalkodásra lett figyelmes. Az egyik csipkebokron egy vörösbegy vitatkozott egy cserebogárral. Juharnak azonnal feltűnt, hogy a cserebogárnak milyen szép fényes, zöld szárnyai vannak.
- Sziasztok! Juhar vagyok. Min veszekedtek? – szólította meg őket udvariasan Juhar.
- Megfogtam ezt a cserebogarat, hogy a gyerekeimnek legyen uzsonnája, de most könyörög az életéért – válaszolta mérgesen a vörösbegy. – De egy ilyen nyúl, mint te, mit keres itt a mezőn?
- Szárnyakra lenne szükségem, hogy elmehessek a tündérekkel a gyerekekhez.
- Szárnyakra? Az enyémet ugyan meg nem kapod – mondta a vörösbegy, és ijedten elrepült.
A megmenekült cserebogár nem győzött hálálkodni Juharnak.
- És esetleg, te oda tudnád adni a szárnyaid? Tényleg csak egyetlen napról lenne szó – hozakodott elő kérésével Juhar.
- Ne haragudj Juhar, de épp most fognak kikelni a gyermekeim hosszú álmukból. Szükségem lesz a szárnyaimra.
Juhar nagyon elkeseredett, hogy senki sem tud neki szárnyat kölcsönözni, de a cserebogár ismét megszólalt.
- Tudod mit, Juhar? Ugyan én nem tudom kölcsönadni a szárnyaim, de talán tudok valakit. Elviszlek az erdő közepén álló öreg juharfához. Ott lakik egy szentjánosbogár. Talán ő tud segíteni.
Nem telt bele sok idő míg odaértek a fához. A hatalmas juhar épp nyári öltözetét viselte, szép, zsenge, zöld leveleket. Juhar néhány percig csak bámulta a hatalmas fát, majd összeszedte a bátorságát és megszólalt.
- Hahó! Van itthon valaki? Szentjánosbogár uraságot keresem.
Némi mozgolódás után meg is jelent „az uraság” és szépen leröppent Juhar mellé.
- Persze, hogy van itthon valaki, hiszen még alig alkonyodik. Tudod, nyuszi a szentjánosbogarak éjszaka repülnek. Ezért van kis világító lámpásunk. Na hadd halljam, miért keltettél fel?
- Elnézést, de én éppen szárnyat keresek. Tudja, a tündéreknél lakom, és ők elmennek az embergyerekekhez, és szeretném, ha engem is magukkal vinnének. Ezért kellenének a szárnyak.
- A szentjánosbogár elgondolkozott.
- És mikor kellenének ezek a szárnyak?
- Holnap indulunk – válaszolt Juhar.
- De hisz holnap van az éves mezei hangverseny! A tücskök hegedűszója alá néhány tehetségesebb szentjánosbogár szolgáltatja a fuvolát. Köztük jómagam is.
Juhar erre annyira elszontyolodott, hogy egészen lekonyultak a fülei. A szentjánosbogár is észrevette, hogy nem a legjobb hírekkel állt elő. Egészen meglágyult a szíve Juhar szomorú ábrázata láttán, úgyhogy így szólt.
- Jól van, na. Nem kell itt szomorkodni, mindent megoldunk, kérem. Ha megígéred, hogy nagyonnagyon vigyázol rájuk, és még sötétedés előtt visszahozod őket, akkor megkaphatod a szárnyaimat.
Juhar erre örömujjongásban tört ki, és csak azért nem ölelte meg a szentjánosbogarat, mert az sokkal kisebb volt nála, és félt, hogy fájdalmat okozna megmentőjének. Mindent szépen megígért, és a szentjánosbogár levette szárnyait, és felrakta őket Juhar hátára.
A nyuszi pompásan érezte magát az új szárnyaival, és hazafelé jövet sokan meg is dicsérték, milyen jól áll neki.
Otthon aztán megmutatta nekem is az új szerzeményeket. Megdicsértem, amiért ilyen ügyes és bátor volt, hogy egyedül keresett magának szárnyat, de meg is szidtam kicsit, hiszen szárnyak nélkül is velem és a többi tündérrel tarthatott volna. De így legalább tudtuk, hogy mennyire hozzánk tartozik.
Juhar nagyon jól érezte magát, és a gyerekek is élvezték a történetét. Hazafelé aztán sietnünk kellett, hogy még a Nagykoncert előtt visszaadhassuk a szentjánosbogárnak a szárnyait. Épp időben értünk a tisztásra, a tücskök már hangoltak. Így, miután Juhar megköszönte és visszaadta a szárnyakat, mindketten ottmaradtunk és meghallgattuk a hangversenyt. Mondanom se kell, nagyon szép élmény volt. A fuvolás szentjánosbogarak nagyszerűen játszottak, a többiek pedig összeálltak és fényből képeket festettek a sötétkék égre.
Remélem, hogy egyszer nektek is alkalmatok nyílik találkozni egy szentjánosbogárral. Vagy inkább egy egész rajjal. Kérjétek meg őket, hogy táncoljanak nektek!