Négy fiatalokból álló formáció is fellép a hétvégén a Szent Mihály-napi búcsún.
„Az a célunk, hogy a fiataloknak bemutatkozási lehetőséget biztosítsunk professzionális körülmények között.” – ezt mondta korábban az Add elő magad! Tehetségek Fesztiváljáról Horváth Zoltánné, a programot szervező Pro Kultúra igazgatója. A rendezvény után a három zenekar fellépési lehetőséget kapott a VOLT Fesztiválon, heten pedig a Pro Kultúra rendezvényein mutatkozhatnak be. A fotósok közül két fiatalnak is kiállítást szerveznek, Szőke Bendegúzé például október 18-án nyílik a Liszt-központban.
A tehetségekkel természetesen találkozhatunk más városi rendezvényeken is, a Szent Mihály napi búcsún négyen is fellépnek. Szombaton 17 órától a Fagyalszender zenél a Fő téren, vasárnap délután a Pair O’Dice, és Soundgold játszik, Rúzsa Magdi koncertje előtt pedig az Áppoh néptánc formáció szórakoztatja a közönséget.
Háttérinfók:
Idén június 7-én és 8-án rendezték meg a 2. Add elő magad! Tehetségek Fesztiválját a Soproni Petőfi Színházban. A sikeres rendezvényen több mint 50 színpadi produkciót és több tucatnyi képet nézhetett végig a közönség. Voltak rutinos zenekarok, először színpadra lépő fiatalok és kifejezetten erre a hétvégére összeállt együttesek is. Professzionális körülmények között, ismert zsűri és lelkes közönség előtt mutatkoztak be a csapatok.
A 2. Add elő magad! Tehetségek Fesztiválja zsűrije volt:
Demcsák Ottó, Harangozó-díjas táncművész, koreográfus
Fiala János médiaszemélyiség, szerkesztő-műsorvezető
Fülöp Zoltán a VOLT Fesztivál programigazgatója
Lobenwein Norbert a VOLT Fesztivál programigazgatója