A rétek egyre színesednek, és az ibolyák miatt illatozik az erdő is. A bolondos időjárás ellenére itt a tavasz. Van egy pillanata az évnek. Egy olyan éjszaka, amitől megváltozik minden, a télből tavasz lesz. Ezt megérzik az emberek is, ugyanúgy, ahogy mi, tündérek.
Éppen ezért, szeretném ismét kinyitni ódon mesekönyvemet, hogy egy ilyen tavaszbafordulós éjszakának a történetével köszöntsük az új évszakot és a napsütést.
Lizinka egy nagyon fiatal tündérlány volt, aki a Pettyes Lizinkáról kapta a nevét. Szorgalmas kis tündér volt, de valahogy mindig bajba keveredett szegény. Éppen ezért az újév hajnalán megfogadta, hogy nem lesz annyira kíváncsi. Eltelt a január, a február, és Lizinka megtartotta fogadalmát, nem ütötte bele az orrát más tündérek dolgába. Egy napsütéses márciusi napon azonban ez megváltozni látszott.
A kis tündérlány éppen a korán nyíló gólyahírek szirmai között szundikált, mikor halk sutyorgás ütötte meg a fülét. Egyből kiszállt az álom a szeméből, megdörzsölte az arcát, és lebukott a csészelevélkék mellé. A tisztás túloldala felől két idősebb tündér közeledett.
- Mondd Menta, te nem félsz, hogy valamit elrontunk? Ez az első évünk.
- Mit rontanánk el?
- Én nem is tudom…
- Ne aggódj már annyit Nefelejcs! Inkább gyere és segíts kiválasztani a ruhámat.
Ezzel a két tündér odébbállt, és Lizinka végre előbújhatott a virágok közül. Leporolta magát, nyújtózott egyet, majd gondolkodni kezdett.
- Vajon mi lehet az a valami, amiért Nefelejcs így aggódik, Mentának pedig új ruha kell?
Ahogy így magában tanakodott, eszébe jutott az ígérete, hogy nem üti mások dolgába az orrát. De Lizinka nagyon szerette volna megtudni, hogy mit terveznek az idősebb tündérek. Tépelődött még egy darabig, aztán végül szárnyra kapott és elrepült a falu felé.
Leszállt egy fenyőfára épült kunyhó elé, és dörömbölni kezdett az ajtón.
- Bojtorján, Boróka itthon vagytok?
Egy haragoszöld ruhába öltözött tündérfiú nyitott ajtót csodálkozva.
- Mi az Lizinka, tűz van?
- Segítsetek! – rontott be a házba Lizinka. – Már megint hallgatóztam. Történni fog valami, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi az.
Bojtorján testvére, Boróka is belépett a szobába, és épp meghallotta Lizinka panaszát.
- Jaj Lizinka, megígérted, hogy nem hallgatózol többet!
- Én nem is…csak épp a réten aludtam, amikor jött Menta és Nefelejcs. Halkan beszélgettek, de arról igazán nem tehetek, hogy ilyen jó fülem van…
- És miről beszélgettek? – sóhajtott nagyot Boróka, és leült Lizinka mellé a büdöskefotelre.
- Arról, hogy ma este lesz valami, ami miatt Nefelejcs nagyon izgatott, Mentának pedig szép ruhát kell felvennie.
Boróka és Bojtorján összenézett, végül a tündérlány szólalt meg.
- Én is hallottam néhány tündért a téren beszélgetni. Készül valami ma este.
- De vajon mi? – kérdezte Lizinka.
- Akármi is, nem a mi dolgunk – felelte Boróka.
- Ti nem is szeretnétek megtudni? – csodálkozott Lizinka.
- Előbb- utóbb úgyis kiderül.
- Lizinka, én segítek – jelentette ki Bojtorján, látva, hogy a kis tündér mennyire elkeseredett. – Kiderítem, mire készülnek, jó? De aztán annyiban hagyjuk a dolgot.
Lizinka lelkesen bólogatott, Bojtorján pedig elrepült, hogy körbekérdezzen.
Boróka gyömbérkekszet és tavalyi szamócaszörpöt tett Lizinka elé, hogy lefoglalja, míg várakoznak. Az iskoláról és a barátaikról beszélgettek, aztán a nyitott ajtón egyszercsak berepült Bojtorján.
- Mit sikerült kideríteni? – kérdezte Boróka.
- Ez egy rejtély – kezdte a beszámolót Bojtorján. – Először elrepültem a barátainkhoz. Ők nem tudtak semmiről. Aztán meglátogattam néhány idősebb tündért, akik vagy nem nyitottak ajtót, vagy össze-vissza fecsegtek. Végül elrepültem a tanítóhoz, aki csak mosolygott, és azt mondta, a könyvtárban mindenre megvan a válasz.
- Akkor most a könyvtárban kell kutakodnunk? – esett kétségbe Lizinka.
- Azért azt nem – mosolygott Bojtorján. – Mentáék háza felé kanyarodtam hazafelé, és megtudtam, hogy este a tó melletti tisztáson találkoznak.
- Bojtorján! – csattant fel Boróka. – Megmondtam, hogy semmi ilyesmibe nem megyünk bele.
- De Boróka, ez tényleg egy rejtély. És mi bajunk lehet belőle, ha odarepülünk és körülnézünk?
- Jó, de én nem foglak titeket megint kihúzni a bajból.
- Rendben. Vállaljuk. Igaz, Lizinka?
- Napnyugtáig már csak két óra – mondta izgatottan a kis tündér. – Repüljünk oda, és keressünk egy jó búvóhelyet.
A két tündér elrepült, Boróka pedig bosszankodva csukta be utánuk az ajtót.
A nap már a látóhatárt súrolta, mire Lizinka és Bojtorján megállapodtak, hogy melyik bokor alja lenne a legmegfelelőbb búvóhely. Leszálltak, és összehúzták magukat. Már alig láttak, mikor megzörrent a bokor teteje. Mindketten összerezzentek, és még kisebbre húzták magukat.
- Bojtorján, Lizinka!
- Boróka? – kérdezte Bojtorján bizonytalanul.
- Gyertek már ki a bokorból – suttogta Boróka. – Itt csak az nem lát meg titeket, aki vak.
- Akkor hova bújjunk?
- Oda fel – mutatott Boróka a fenyőfára.
- Hogyhogy eljöttél? – kérdezte Lizinka, amikor már mindhárman kényelembe helyezkedtek az egyik ágon.
- Nem hagyhatom, hogy pont ti ketten maradjatok egyedül. Még elbújni sem tudtok rendesen.
- Pszt! – intette le Bojtorján. – Valaki jön.
A távolban sok apró kis fénypont lett látható, amik egyre nőttek.
- Sokan vannak – mondta Lizinka. – Szerintetek mind a faluból?
- Nem tudjuk meg, míg ide nem érnek – súgta Boróka.
A tündérek leszálltak a tisztáson. Mindegyik kezében egy- egy lámpás volt. Ezeket felakasztották a bokrokra, körberakták őket a tó körül. Majdnem nappali világosság lett. Ebben a három kis kém is láthatta, hogy majdnem az egész falu eljött. Mindenki, aki idősebb volt 200 évnél. Mind a legszebb ruhájukat viselték.
Kört alkottak, és a falu bölcse, Kardvirág beállt a kör közepére. Mondott valamit, ami nem hallatszott el a fenyőfáig, de ami utána következett, minden izgalmat megért.
Az összes tündér táncolni kezdett, közben a tavaszt hívogatták.
- Ez a tavaszköszöntő tánc! – mondta hitetlenkedve Boróka.
- Az micsoda? – kérdezte Bojtorján.
- Ezzel köszöntjük mi, tündérek a tavaszt. Nagymama régi könyvében olvastam róla, de azt hittem, csak legenda.
- Pedig nem az – mondta Lizinka, és nagyot ásított. – A rejtély megoldva.
A tündérek csak pörögtek az előre betanult koreográfia szerint, és énekeltek. Egy ősi álomhozó bűbájt mondtak, amitől a három kis tündérnek lassan lecsukódott a szeme, és elaludtak a fenyőfán.
A napnak vége, leszállt az éj,
A ma elment, mi történt, megtörtént.
Öleld az álmaidat az éjszakán át,
Holnap egy teljesen új fény vár rád.
Édes álmokat.
Hát így történt, hogy Lizinka megleste a tündéreket a tavaszköszöntő tánc közben. Azt is tudom, hogy a többi tündér soha nem tudta meg, hogy azon az éjszakán hárman is kilesték őket. Lizinka pedig soha többet nem kíváncsiskodott. Rájött, hogy sokkal jobb, ha a megfelelő időben tudja meg, ami rá is tartozik.
És hogy én honnan tudom ezt a történetet? A kezembe került Lizinka naplója. Lehet, hogy még sok érdekes történetet mesélek el nektek, ami ezzel a kis tündérrel történt.
Addig is legyetek jók, és vigyázzatok, aki kíváncsi, hamar megöregszik!